Sziasztok!
Nos, ihlet-dömping volt, és megírtam egy újabb fejezetet. Ne felejtsetek el alul az "Elolvastam" és valamelyik másik gombocskára nyomni, ebből tudom, hányan olvastátok el, és, hogy tetszik-e!
Ha tetszik a történetem nyugodtan iratkozzatok fel! ;)
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!
Puszi,
S♥
Meglátni és...?
Október 11.
Bágyadtan sütött be az iskola folyosójára a Nap, ami szokatlan jelenség volt Brightonban, főként ősszel. A szokásos lehangoltságot aznap a jókedv messzire száműzte, mindenhol csevegő diákok csoportjai ácsorogtak, az összes percét kiélvezve az órák közti szabadságnak.
- Gyere már, Maddy! Mindjárt vége a szünetnek, és tutira én felelek töriből. A héten immáron harmadjára. - nógatta barátnőjét Allison.
- Megyek, csak nem találom a füzetem. - magyarázta a nevezett személy idegesen, miközben a szekrényében keresgélt.
- A kezedben van. - sóhajtott a másik. - Esküszöm a fejedet is elhagynád, ha nem lenne rögzítve.
- Minden bizonnyal. - vigyorgott a szőkeség. - Ezért vagy te!
- Na persze! - húzódott mosolyra Allie szája is, majd karon ragadta barátnőjét, és a terem felé kezdte húzni. Másodpercekkel a tanárnő előtt értek be, aki híres volt szigorúságáról, és nem szívlelte a késést sem.
- Ezen a kellemes őszi délelőttön vegyen mindenki elő egy lapot, üreset természetesen, és írjon értekező fogalmazást a gazdasági világválság társadalmi hatásairól Európában. - kezdte egyből mondókáját. - Mellesleg, jó napot mindenkinek!
Elfojtott morgás, köszönés és szitkozódás elegye futott végig az osztályon, azonban nem tudtak mit tenni, az elkövetkező másfél órát ki-ki körmöléssel illetve puskázással töltötte. Az utóbbiak nem jártak szerencsével, a tanárnő rendre elégtelenekkel jutalmazta a csalni próbálókat, tovább rontva amúgy sem kiemelkedő népszerűségét. A második kicsöngő közeledtével felharsan a tanárnő hangja:
- Tollakat letenni! Most! Aki egy pillanattal is tovább írja a dolgozatát... nos, az ismeri a szankciókat.
Utolsó szavaira mindenki ijedten dobta el íróeszközét, mivel még mindig jobb volt pár pont levonása, mint egy elégtelen.
- Ez a nő beteg! Ez tegnapi anyag volt, honnan a fenéből tanultam volna meg, ha egyszer semmit, érted, SEMMIT nem írunk a füzetbe? - fakadt ki Patrick, mikor már a folyosón voltak.
- Én jegyzeteltem. - jegyezte meg csendesen Maddy. - Neked se ártana, akkor lehet, hogy nem állnál bukásra.
- Nekem is voltak szavak, félmondatok a füzetemben. De ez akkor is kevés.
- Van könyvünk is. - mosolygott Allie. - És van bátyád és nővéred is, ők is vették ezt, biztos jegyzetük is van. - mondta, miközben a szekrényéből pakolt a táskájába.
- Jó, látom nem nyerhetek ellenetek. Pláne, hogy ketten vagytok. Engesztelésképp, hadd hívjalak meg benneteket a mai színházi próbára, remek darabot játszanak.
- Az attól függ. Be akartam ma még menni anyához a szalonba. - tűnődött el Allison.
- Melyiket fogják játszani? - kérdezte Maddy a srácot.
- Hát, vagy a Machbetet, vagy a Hamletet. De az biztos, hogy Shakespeare. - sandított Allisonra.
- Gonosz vagy. - vetette oda a lány félvállról. - Habozás nélkül kihasználod, hogy imádom az irodalmat.
- Ki? Én? - vigyorgott Patrick. - Nem tudom, miről beszélsz.
- Nem, dehogy. - sóhajtott Allie. - Mikor kezdődik a próba?
- Elvileg már tíz perce megy. - nézett az órájára a srác. - De ilyenkor mindig teáznak, szóval mire odaérünk, épp kezdeni fognak.
- Remélem tudod, hogy utállak. - bokszolt bele Allison a másik karjába, majd kimasírozott az iskola kapuján. A többiek alig tudták utol érni, úgy haladt, mintha üldözték volna.
- Hé Allie, várj már meg! - kiabált utána Maddy, mire a lány megtorpant. - Baj van, drágám?
- Most, hogy már messze kerültem Tőle, már nincs. - füstölgött.
- Pedig itt vagyok. - csodálkozott el Patrick.
- Nem rólad volt szó. - nézett rá értetlenül Maddy. - Aaron jött vele szembe, és elkezdték Lisette-tel falni egymást.
- Ó, értem. Hát, akkor biztos jól fog esni a Hamlet. - veregette meg Allison vállát.
- Igen, persze. Na jó, ne ácsorogjunk itt, hanem haladjunk! - vezényelt, mire mindhárman a színház felé vették útjukat.
- Helló, Al! - üdvözölte a fiú a portást. - Ugye nem baj, ha bemegyünk megnézni a próbát?
- Talán. Ha nem morzsáltok az üléssorok közé, akkor felőlem nyugodtan.
- Kösz, Al! Hónap végén egyenlítek! - fogott kezet az idős úrral, majd betessékelte a lányokat.
- Tudni akarom, hogy mit kap azért, mert bármikor beenged? - vigyorgott Allie.
- Havonta egy üveg brandy vagy whisky üti a markát. Na persze nem a legjobb fajtából, arra nekem sincs pénzem. - tette hozzá a lányok hatalmasra kerekedett szemeit meglátva.
- Felteszem a bolti munka fizetsége sem mindig pénzben érkezik. - jegyezte meg halkan Maddy, mire Patrick bocsánatkérően megvonta a vállát.
- Romlott ez a világ, hiába is tagadnánk. - suttogta, mivel már beértek a színházterembe.
- Előrébb, Christian! Hát hogyan fogsz így kiemelkedni a tömegből? - ordított a rendező. - Tom, az Istenért, mi lenne, ha a változatosság kedvéért befognád? Végre. Elölről!
- Ez az ember keveréke az idegbetegnek és a maximalistának. Zseniális rendező, de emberileg nagyjából nulla. - magyarázta Patrick. - Tom állandóan szidja otthon...
- Állj, állj, állj! Leslie, mi a franc olyan érdekes a nézőtéren?! Ide fókuszálj, te szerencsétlen! - üvöltött a színészre, majd nagy lendülettel hátrafordult. Azonban egy lelket sem látott a széksorok között, így ingerülten újra a színészek felé fordult:
- Dologra emberek! Ha azt hiszitek, hogy a darab előadja saját magát, hát óriásit tévedtek!
És az ordítozás folytatódott még három órán keresztül, miközben Allisonék felváltva írtak házit és kísérték figyelemmel a mű alakulását. A barna lányt leginkább a Hamletet játszó Christian nyűgözte le, míg Leslie-nek nehezére esett levennie Allie-ről a tekintetét.
A próba végeztével Patrick lecsalta a lányokat a művészbüfébe, ahol az aznap esti terveket szövögették a kollégák. A srác, mivel halaszthatatlan beszélnivalója volt bátyjával, hamar eltűnt a lányok mellől, így ők félszegen ácsorogtak az egyik falnál. Azonban Maddy is elpárolgott egyik pillanatról a másikra, így Allie kezdett - rá nem jellemző módon - kétségbeesni.
- Jól egyedül hagytak a barátaid. - jött oda hozzá somolyogva egy férfi. - Leslie Turner, szolgálatára.
- Allison Cipriano. -mosolygott a lány, ám tekintetével a színészeket pásztázta.
- Keresel valakit? - húzta fel szemöldökét a férfi.
- Á, csak Patricket. - hazudta a lány, pedig barátja két lépésre tőle támaszkodott a pultnak.
- Christian már elment. - közölte nyugodtan amaz. - Próbák után mindig rohan haza a hárpia barátnőjéhez.
- Aha, értem. Kösz. - felelte a lány, szája sarkát lebiggyesztve. Figyelmét elkerülte a másik mindentudó mosolya, mivel barátnője hirtelen előkerült, és izgatottan rázta meg a vállát:
- Allie, nekem mennem kell. Anyáék jönnek haza Londonból, és nemsokára itt lesznek. Maradsz még?
- Nem, Patrick egyedül is hazatalál majd. - nézett barátnőjére eltűnődve. - Hát, viszlát Leslie, örültem. - nyújtotta kezét Allison.
- Részemről a szerencse. - mosolygott, majd megcsókolta a lány kézfejét. A lány kissé belepirult a köszönésbe, ám sokáig nem tűnődhetett a történteken, barátnője fénysebességgel száguldott kifele, magával rángatva őt is.
Odabent Leslie megfordult, majd jókedvűen letelepedett az egyik bárszékre, és rendelt magának egy konyakot.
- Történt valami érdekes az elmúlt tíz percben? - ült le barátja mellé. - A kedves nőm már hiányol, és ennek hangot is adott. Fülsértően.
- Semmi említésre méltó, Christian. Semmi. - felelte a megszólított könnyeden.
